Kedves mozi rajongók!

Az idei szezont nem koncerttel, hanem egy zenében gazdag filmmel nyitom.  Méghozzá a kedvenc mozim premier vetítésével, a XX. század talán legismertebb operaénekesnője, Maria Callas életével foglalkozó filmmel. 

Szándékosan nem az 'életéről szólót' írtam, hiszen nem az egész életét taglalja a kezdettől a végig részletesen, hanem életének utolsó pár napjába betekintve, La Callas emlékeiből, visszaemlékezéseiből látunk rá életének fontos történéseire, eseményeire. Ez a nézőpont kísértetiesen emlékeztet a Maryl Streep által megformált Margaret Thatcherre, a Vasladyben. A két filmnek nagyon hasonló íze van, azáltal ahogy a hanyatlás árnyalásával kíván emléket állítani ezeknek az általunk erősnek látott nők életének.  

A film cseppet sem derűs, sőt inkább melankolikus, szomorú és néha szívszorító, ahogy a sztárok csillogó éltének fonákján lévő mélységet, kiégést és életuntságot is látjuk. Bár a film tele van ikonikus és méltán híres szívfacsaró és egyben szívderítő opera részletekkel, Maria Callas végnapjai meglehetős csendben és magányban telnek. Miközben a sztárokról készülő filmektől megszoktuk, sőt elvárjuk a csillogást, a ragyogást, hogy bemutatja azt a sok kivételes és kiváltságos pillanatot, amit ezek az emberek megélhettek életük során. Mivel a film ebből a különös nézőpontból indul, szinte tudni lehet, hogy nem a díva megszületésének és a világsztárrá válásnak lehetünk majd szemtanui. És bár nyomokban láthatóak ugyan a fiatalkori nehézségek és a nélkülözés időszakára utaló részletek, mégis sokkal inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogyan lehet megélni azt amikor egy álom véget ér. 

Több teória is kering arról, hogy Callas miért veszítette el a hangját. Ennek okait itt nem boncolgatják és talán nincs is rá szükség. De az biztos, hogy ez a helyzet a díva számára elfogadhatatlan és megemészthetetlen volt. Hiszen hogy is lehetne tovább lépni azok után, hogy egykor a világ tetején állt. Elérte minden célját. Megélte az álmait. Volt része csillogásban, elismerésben. Sikeres volt egész pályája során. De az út végén ott várta a depresszió, amit csak az emlékek felzaklató hulláma tört meg, ami még egy ikont sem hagyhatott nyugodtan elmúlni. 

A Maria Callast alakító Angelina Jolieról még nem esett szó és bár soha nem tartozott a kedvenceim közé, de mondhatni kifejezetten jól állt neki ez a szerep. Igazán komfortosan mozog ebben a korszakban. Nagyon hiteles alakítás és abszolút nem tolja túl.