Kedves zene imádók!

Most filmajánló következik. Nemrég láttam a 'Hátralévő életem első napja' című olasz filmet. Feliratos, ami nálam már alapból plusz pontot jelent. Több mozi adja, lehet válogatni. De én a Barátság moziban láttam, amit bár még csak pár hónapja fedeztem fel Fehérváron, de annál nagyobb örömmel mazsolázom a műsorukból. Igazi retro mozi élmény, popcorn és szürcsölés nélkül. Mert hogy nincs büfé, de nem is lehet bevinni semmi ilyesmit. Viszont nem pattognak fel az emberek a vége főcím előtt/alatt sem. Sőt az ajtót se nyitják ki addig, amíg teljesen vége nincs. Jó, azért ki lehet jutni, ha úgy hozza a szükség, de aki egy vetítésen ül velem, annak ezt nagyon nem ajánlom......!!!

A film 4 emberről szól, akik úgy döntenek, hogy öngyilkosok lesznek, de tervük végrehajtásakor találkoznak egy rejtélyes idegennel, aki megmutatja milyen lenne az élet nélkülük. Nem rögtön egyértelmű, hogy mi miért történik, az majd lépésről-lépésre nyer értelmet. Egy hetet töltenek együtt ebben a tranzit fázisban. Majd a hét leteltével eldönthetik, újra élve a kilépés napját, hogy végleg kilépnek vagy maradnak. 

Valljuk be, mind kíváncsiak vagyunk és elgondolkodtunk már rajta vajon hiányoznánk-e a szeretteinknek, ismerősöknek, barátoknak, kollégáknak? Vajon összedől-e a világ vagy legalább a mi posványos kis szeletünk attól, hogy mi már nem vagyunk?! Hát rossz hírem van! Nem! Nem dől össze! Az élet megy tovább nélkülünk is. Főleg a mindennapi dolgaink. Hiszen a villany vagy víz számla ugyanúgy megérkezik, csak már más fogja kifizetni. Vajon hagyunk igazi nyomot, valami maradandót magunk után? Nos, néhányaknak ez is sikerül. A többségnek nem. Csak szólok! Idevág 3 mondat, egy hatásvadász amerikai filmből és nem ússzátok meg, hogy ide ne idézzem, miszerint:    " Kétszer halunk meg. Egyszer, amikor kileheljük a lelkünket. Másodszor, amikor utoljára ejtik ki a nevünket." Nézzétek el, hogy a film nevére nem emlékszem, ugyanis újabban gyalázatosan pocsék vagyok nevekből. De ettől még találó. Azok akiknek fontosak vagyunk vagy voltunk szintén kikopnak. Egyszerűen  elfogynak, akik emlékezhetnek ránk. Őrizzenek akár édes, akár keserű emlékeket.

A 'Hátralévő életem első napja' egyáltalán nem volt olyan melankolikus, mint azt az ember várná. Teljesen más perspektíva. A szereplők inkább kérdéseket kapnak mint válaszokat. Szembesülniük kell a gyengeségeikkel, rossz döntéseikkel, gyarlóságaikkal. Csak egy-két puzzle darabot kapnak ezen utazás során, amik még egyáltalán nem passzolnak sehova. Végül dönteniük is úgy kell, hogy nem látják a teljes képet. És hogy jól döntenek-e az számukra is csak később fog kiderülni. 

Sajnos csak heten tolongtunk egy 'giga' méretű=60 főt befogadni képes teremben, amit szívből sajnáltam. De ettől még a film nagyon jó! Nézzétek meg, mert zseniális!