Kedves lelkes olvasók!

Aki mostanában moziba téved és szereti az életrajzi ihletésű filmeket az nem fog csalódni.

 A mai ajánlatom a 'Bolero'. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ezt a zene művet mindenki ismeri, akár jártas a komoly zenében, akár nem. Sőt még talán Ravelt is ismerik és nem csak a fekete öves zene rajongók. Bevallom ismét elfogultan ültem a moziba, az általam régóta kedvelt művek szerzőjének életéről, illetve legismertebb művének keletkezéséről szóló film megtekintésére. Mindig is érdekelt egy-egy ikonikus mű keletkezésének körülményeinek felkutatása és szívből örülök minden olyan életrajzírónak és film készítőnek, aki kísérletet tesz egy kor, egy művész hiteles bemutatására. Ez mindig izgalmas vállalkozás. Talán jobban értjük egy zenész munkásságát, műveit azáltal, hogy belelátunk az életébe és talán nem, de mindig érdekes belekukkantani az alkotói folyamatba. 

 Ravel szenvedélyes és állhatatos és Anne Fontaine filmjében többet foglalkozik Ravel személyiségével és magánéletével, mint magával a Bolero keletkezésével mégis a mozi székhez szegezett. Az első meglepő adalék, hogy a Bolero bizony megrendelésre íródott. Köszönjük Ida Rubinstein!

 Ha kicsit távolabb lépünk akkor azt mondhatjuk, hogy egy reggel ez az extravagáns táncosnő, Ida úgy ébredt fel, hogy aznap megrendel egy balett zenét a saját maga halhatatlanságának előmozdításának érdekében. Mégis ennek a kedves felkérésnek eleget téve a mester írni kezdett. És végül megszületett egy olyan zenemű, amit ma, közel 100 év elteltével a világon szinte mindenki ismer és amely 15 percenként valahol felcsendül. Minden tizenötödik percben!!! Szinte felfoghatatlan. Na ez az igazi halhatatlanság!

 Közelebbről szemlélve viszont egészen elképzelhetetlen számomra, hogy lehet határidőre alkotni. Persze ha nem lennének megrendelők, mecénások vagy impresszáriók, akkor a történelem során sokkal több művész halt volna éhen ideje korán, mielőtt még a zene-, vagy irodalomtörténelmi remekeiket papírra vethették volna. Emellett Ravelt is nyomasztották a határidők, sőt néha még a saját zenéje is. De az igazat megvallva valami ilyennek is képzelek el egy művész zsenit, aki őrlődik és magányosan elvonulva alkot. Bizonytalan és már amikor sikeres, még akkor is  gyanakvással és kritikával közelíti meg saját alkotásait. Annyira akarta azt a Római díjat, amelyet sosem kapott meg. De helyette megkapott minket, lelkes emlékezőket és művének rajongóit. Lehet, hogy a film mai szemmel nézve esetleg lassú, nem elég pergős, de ettől talán még hitelesebb, hiszen teljesen más volt a ritmus akkoriban. 

 Ha már hitelesség. Ebben a tekintetében is jól áll a film. Ida Rubinsteint egy remek táncosnő és egyben színésznő alakítja Jeanne Balibar. Az 1928-as bemutató eredeti koreográfiáját és az ősbemutató díszletét és jelmezeit is nagyrészt hitelesen rekonstruálták. Érdekes adalék, amit a film jól meg is mutat, hogy akkor még nem spicc cipőben táncoltak a balett táncos hölgyek. A filmet a mai korba emeli és jól keretezi a film zárójelenete, ahol a táncos Francois Alut (aki a Párizsi Operaház egykori vezető táncosa) egy teljesen más koreográfiával táncol a Bolerot játszó zenekar körül, melyet a 'Ravel' dirigál.